Kedves Szülők, akik a veréssel való nevelési elveket követtek!
Okuljatok, és tanuljatok, mert így, ezzel teszitek tönkre a gyermekeitek életét, örökre, miközben azt hazudjátok: jót akarok neki! Vegyétek már észre: nem vagytok tökéletesek, és ne hazudjátok azt a gyereketeknek, hogy igen. Nem fog ettől kevésbé szeretni titeket, mert – és ezt nagyon jól tudom – még, ha megölitek is őt, akkor is szeretni fog. Mert azt tanítjátok meg neki: szeretni fájdalmas dolog. Hiszen ti szeretetből ütitek őt, szeretetből nevelitek veréssel, szeretetből vonjátok meg tőlük az ölelést, szeretetből kap büntetést, szeretetből nem viszitek orvoshoz. Szeretetből tapossátok, had szokja!
Ha azt hiszitek, ezekről a szomszéd nem tud, nagy tévedésben vagytok. Tovább fokozzátok a gyermekeitek elleni bűneiteket azzal, hogy a szerető szülő szerepében tetszelegtek a szomszéd előtt. Pedig a szomszéd hallja a szülői decibelt és a gyermeki sikolyt is. Csak nem szól. Mit gondolhat rólatok másnap, ha találkoztok? Hogy ezt nem érezteti veletek? Persze, hogy nem, mert őt ugyanúgy megtanították hazudni, és megjátszani magát, mint titeket. De hidd el nekem, hogy ha neked nem is mondja, másoknak elmondja, mi folyik nálatok. Ez a mai társadalom első számú törvénye.
Kedves Szomszédok!
Halljátok, látjátok, tudjátok. Miért hallgattok? Miért nem segítetek egy gyermeknek?
Kedves Pedagógusok!
Ti vagytok azok, akik látjátok a gyermeken, ha bántják őket, mégsem tesztek semmit. Felnyílt arccal, szétvágott lábszárral, vagy félig levágott kisujjal, és olyan is volt, hogy átszúrt tenyérrel mentem iskolába, és pár forint elég volt a zsebbe, hogy ne történjen hatósági vizsgálat. Az óvónő asszisztált a felnőttek általi eszméletlenné verésemhez. Középiskolában leszakadt szemhéjamon két hétig volt varrat, kötés, stb. És nem tűnt fel egyik tanárnak sem, hogy nincs jobb szemem. Miért nem vettétek észre, ha hangosabban szólt a tanár, én 8 évesen még bekakiltam? Hogy 11 évesen még napközben is bepisiltem? Miért nem tesztek semmit azért, hogy megvédjétek szülei őrültségétől ezeket a gyermekeket?
Kedves Rendőrök!
Ha családon belüli erőszakhoz hívnak ki egy házasságon belül, akkor tudjatok róla, az a mondat, hogy: nem folyik vér, nem tudunk mit tenni – nem segít. Illetve valamit mégis. Mert: ahogy elmentek onnan, már folyni fog a vér, ez biztos, annak okán, mert ott voltatok. És légy szíves, ne azt a gyereklányt vigyétek be, mint gyilkost, aki megöli az apját! Azért öl, mert rá van kényszerítve. Mert az anyja gyenge, így ő lép helyette. Nem hisztiből öl, hanem egy olyan tudatállapotból, ahonnan már nincs vesztenivalója.
Kedves Rendőrök, Bírák, Ítészek és Ügyészek!
Olvassátok végig azt, mit éltem át gyermekként. Én nem öltem meg az apámat (megölte az alkohol helyettem). És most gondoljatok bele, miket élhet át az a gyermek, aki viszont megöli az apját azért, hogy legyen már vége! Azt kell mondjam, még én sem merném biztosan azt állítani: tudom, mit érezhetett, mit élhetett át, amikor szúrt. Soha nem a gyermek a hibás, még akkor sem, ha ő tartja a kést. Belekergetik a szülei. A saját példámon tudom: ha egy gyereklány képes az apja ellen fordulni, ott az anyja űzi őt bele. Azzal, hogy a lányával sajnáltatja magát. Érzelmileg manipulálja, azt sugalmazva felé: neki, az anyának szüksége van a lánya segítségére az apával szemben. Szépen kérlek benneteket, az ilyen esetekben először az anyát vizsgáltassátok meg (hazugságvizsgálóval, és pszichiáterrel), és csak utána tegyetek bilincset a lányára! Ha nem tudjátok, mit jelent a családon belüli erőszakot át- és túlélni, akkor ne vállalkozzatok ítélni egy áldozat fölött úgy, hogy közben őt teszitek bűnössé!
„Csak egy gyermek” voltam. Át- és túléltem.
